Társadalmi szerepvállalás

Szakmai utánpótlás program

Elkötelezett hívei vagyunk a tehetséggondozásnak, hiszünk abban, hogy a fiatal tehetségekben a jövő legkiválóbb szakemberei rejlenek. Utánpótlás programunk keretében megállapodásokat kötöttünk helyi egyetemekkel, melynek keretében lehetőséget biztosítunk többek között szakmai kirándulásokra, technikai előadások és vásárok meglátogatására.

Két kiemelt oktatási együttműködésünk:

  • Tanuló-Mérnök Akadémia

Az Akadémiát 2006-ban a Walter AG Tübingen és egy helyi középiskola alapította. A megállapodás célja a tudomány és a mérnöki szakma iránt érdeklődő tanulók támogatása. Mindemellett számtalan készség fejlesztésére is lehetőség van, mint például: kulcskompetenciák, csapatépítés, projektmenedzsment, prezentációs technikák stb. Az Akadémia keretein belüli projektfeladat egy anyagszállító robot megépítése.

  • „Business make School”

A Walter AG a münsingeni Gustav Mesmer Középiskolával kötött együttműködés keretein belül a technológia iránt érdeklődő diákok feladata járművek gyártása különböző anyagokból a Walter szakembereinek támogatásával.

Tanuló-Mérnök Akadémia

A fenti együttműködések mindkét szereplő számára kiváló lehetőséget biztosítanak, hiszen a diákok betekintést nyernek multinacionális cégünk berkeibe, kis szerencsével pedig megalapozhatják szakmai jövőjüket a Walter csapatában, másrészt a Walter számára pedig biztosított a megfelelő szakemberellátás.

Globális elkötelezettség

A Walter Csoport számára a vállalati felelősségvállalás dedikált szerepet kap: kapcsolatainkban a tisztesség, a csapatmunka és a „fair play” elv érvényesül. A társadalmi és humanitárius projektek elkötelezett támogatói vagyunk.

Néhány példa a társadalmi felelősségvállalási projektjeink közül:

  • Segítjük a rákban szenvedők gyermekeit.
  • Gyermek bohócdoktorok szórakoztatják az idős, beteg embereket az öregek otthonában.
  • Segítjük az AIDS-ben szenvedőket.
  • Támogatjuk a WWF fehértigris mentő tevékenységét.
A fehér tigris örökbe fogadása